Februárban egy hétre itthon voltak Marci bácsiék. Természetesen hozzánk is eljöttek 15-én egy szerda délután, Laci szabadnapján. A négy gyerek nagyon örült egymásnak most is. Nórika és Toncsi kézen fogva szaladgáltak. Marci és Armi kisautóztak, zajongtak. Én pizzát sütöttem, Laci fokhagymás pukykamájjal készült. Szóval nagyon jó kis estét töltöttük együtt.

Az óvodában 17-én volt a farsang mind a két gyereknek. Toncsién bent volt Laci is, ott szívesen látták, közös játékokkal várták a szülőket, míg A…-éknál szokás szerint nem lehetett bemenni. Jellemző a két csoportra. Toncsi végül kalózlány volt, A… Zorro. Mindkettőjük egyéniségéhez nagyon illet a jelmez, jól is érezték magukat bennük.

Szombatra, 18-ára A… és Laci születésnapjukra jegyeket kaptak Icától teremmotorcrossra. Ötletes ajándék volt. A fiúk nagyon sok élménnyel jöttek haza éjjel fél tizenkettőkor.

Tegnap meg Vácon voltunk, a kedvenc helyünkön, a kedvenc cukrászdánkban, aztán meg a főtéren, amíg el nem eredt az eső. Igaz, csak pár csepp esett, de a hideg szél már amúgy is hazakergetett volna minket.

Munkaügyben nagy változás történt – pozitív irányban. Tulajdonképpen az utolsó pillanatban, mert nagyon rosszul éreztem magam, rossz volt a közhangulat, és a próbaidőnk február 15-én lejárt. Szóval 13-án nem bírtam tovább, és a hétfői megbeszélésen kérdőre vontam azt a kolléganőt, aki csoportvezetőnek nevezte magát, viszont mindent megtett, hogy a kollégák közt ellenségeskedést szítson, miközben hasznos munkát nem végzett. Mindenki ledöbbent. Másnap a kolléganő nem jött be, rá jellemzően SMS-ben felmondott. És egyik napról a másikra megváltoztak velem a kollégák. Egyiktől csokit kaptam, másik jelmezt szerzett Toncsinak a farsangra, a két közvetlen kollégám meg nyíltan hálás volt. A főnöknő váratlanul elismerte a munkámat, és nekem kínálta fel a csoportvezetői állást. Mindez teljesen meglepett. Viszont a posztot nem fogadtam el, mert a gyerekek mellett változatlanul csak részmunkaidőt szeretnék vállalni. Nekem egyelőre az a legfontosabb, hogy ne maradjak ki a gyerekek életéből, hogy minél többet lehessek velük. Mire egy új verzióval álltak elő: tanuljak újat, és márciustól hat órában megkapom az összes újság számlázását. Ennek viszont már nagyon örültem, figyelmet és pontosságot követelő, összetett munka. Sokkal jobban nekem való, mint a telefonálás. Bár február első heteiben a panaszkezelésben is örömömet leltem: kifejezetten szívesen foglalkoztam az előfizetőkkel, nyugtattam meg őket és intéztem el az ügyeiket.

Szóval itt tartunk most. Az utóbbi hetekben igyekeztünk felszámolni azt az erkölcsi kárt és három havi elmaradt munkát, amit a kilépett kolléganő hagyott maga után. Kidobtunk utána egy zsák szemetet, rendet csináltunk a számítógépkönyvtárakban. Lassan az emlékét is kitöröljük. Én múlt szerda óta tanulom a számlázást, szeretnek, és jól érzem magam. És remélem, hogy most már jóra fordulnak a dolgaim.

A nagy hideg miatt kicsit többet voltunk most a lakásba bezárva, mint az előző két hónapban. Azért edzésre meg iskola-előkészítőre változatlanul jártunk. Egyszer-egyszer még Toncsi is beülhetett az iskolapadba A… és óvodás csoporttársa, Kristóf közé.

Az óvodában sokat dicsérik A…-t. Az óvó nénik szerint teljesen iskolaérett, értelmes, türelmes. Itthon viszont nagyon változó – talán az időjárási frontok hatnak így rá. Általában aranyos, önálló, sokat segít mindenben, megterít, elmosogat, megfürdik egyedül, sőt segít átöltözni és mesét „olvas” a Toncsinak. Mindenfélét alkot, rajzol, vagdos, ragaszt, olvas. Sok betűt felismer, sőt összeolvas. Ilyenkor nagyon büszke magára. Időnként meg egyszerűen megvadul, sikítozik, fellöki a Toncsit vagy trágár szavakat kiabál neki, és egyáltalán nem fogad szót, mindenben ellenkezik. Ilyenkor teljesen tanácstalan vagyok, sokat veszekszem vele; ha fáradt vagyok, időnként már én is kiabálok. Néha azt hiszem, túl sokat várunk tőle. A… többször ki is mondta, hogy szeretne megint kicsi lenni. Kéri, hogy fürdessem meg, adjam rá a cipőt. Valahol örülök, hogy legalább meg tudja fogalmazni, mi a baja – egyszerűen csak szeretne még gyerek lenni, és megkapni azt a gondoskodást, amit – szerinte – Csonti kap. Ilyenkor igyekszem egy kicsit kényeztetni.

Csonti is nagyon népszerű az óvodában. Sosincs rá panasz, láthatóan szeretik. Toncsi is jól érezheti magát, mert itthon sokszor azt kell játszani, hogy én vagyok a Kati néni, a plüsskutyák meg a kis barátnői: Viki és a Csenge-Lívia ikerpár. Nagyon érdekes, hogy őket legtöbbször egy személyként említi Csengelivi-ként. És még mindig nem tudom, hogy tudja megkülönböztetni őket, nekem nem sikerül. Egyébként tündéri két kis hölgy. Rajtuk kívül még a hatéves Kristófot szokta emlegetni, aki A…-val jár együtt iskolaelőkészítőre. Ki tudja, mitől lettek pont egy „nagyfiúval” barátok. Toncsi még mindig a legkisebb a csoportban. Magasságban biztosan, de talán korban is. Észben viszont megelőzi a korosztályát. Majdnem annyi betűt felismer, mint A… - igaz, összeolvasni ő nem tudja őket. Nagyon ügyesen számol, az összeadást, kivonást is érti. Társasjátéknál számolás nélkül felismeri a dobókockán a számokat, és helyesen lép a bábuval. Ha „feladatot” kap (valami kis színezni vagy párosítani valót, különbség keresőt stb.), kitartóan, szívósan megcsinálja. Ügyes a puzzléban is, memóriajátékban pedig mindannyiunkat megver. Vele is itthon van csak időnként baj. Folyton talál magának valami hisztiznivalót, általában már az óvodából hazafelé jövet. Ha rászólok (ne szaladjon el az út felé, ne tűnjön el, ne henteregjen a sárban) rögtön zokog. Öt napból négyen sírva és nyakig mocskosan hozom haza, ami elég fárasztó. Volt, hogy háromnegyed órán át hisztizett még itthon is, mert nem kapott nyalókát (Viki folyton kap, amitől meg nekem áll a szőr a hátamon, amikor a szájában a nyalókával szaladgál, elesik). Ilyenkor semmilyen nyugtatásra nem reagál, üt-vág, rugdos minket, engem és A…-t is. Szerencsére A… már elég értelmes ahhoz, hogy ilyenkor ne üssön vissza.

Újabban egyszer-egyszer előfordult – ami azelőtt soha –, hogy a két gyerek összeverekedett. De nagyobb részt jól kijönnek egymással, sokat játszanak és nevetnek együtt.

Idén még alig jutottam a blogíráshoz, így februárról egy szuszra próbálom összeszedni a fontosabb történéseket.

A szinte tavasziasan enyhe január után végül február második hetében megérkezett a tél, amely két hétből állt. Akkor viszont nagyon hideg volt, nem volt ritka a -15 fok alatti hőmérséklet. Pár napig pedig rengeteg hó is hullott – a gyerekek nagy örömére. Végre lehetett szánkózni, hógolyózni és jókora hóembereket építeni. Most hétvégén viszont már megint sütött a nap, és +7 fok körül volt, igaz, kellemetlen szél fújt mind a két nap.

A hétvégén tavasz volt, napsütéses, langyos, 8 fok körüli. Ki is használtuk, amennyire csak tudtuk.

Szombat délelőtt négyesben fociztunk, bicikliztünk a parkban a gyerekek nagy örömére. Annyira kellemes volt a napon szaladgálni, játszani, hogy teljesen feldobódtam én is, pedig az utóbbi hónapokban kifejezetten kedvetlen voltam. Utána Lacival együtt összedobtunk egy pulykapörköltet, amíg a gyerekek ScoobyDoo-t néztek. Délután Laci kivitte A…-t korcsolyázni az önkormányzat által ingyenesen fenntartott pályára. Én a lustább Toncsival itthon maradtam, és azt csináltuk, amihez kedve volt. Azaz ismét ScoobyDoo-t néztünk, aztán memóriásat meg lecsapósat játszottunk, vacsorára palacsintatésztát kevertünk. Közben a délelőtt használt focilabda nagy durranással szétrobbantotta a külső borítást. Elég ijesztő volt, és ez volt az utolsó labdánk. A fiúk két és fél óra múlva kerültek elő – vizesen, de nagyon jókedvűen. Kiderült, hogy véletlenül A… több barátja is kint volt: Jóska, Levi, Öcsi, Milán, Noel. A…-t nem zavarta az sem, hogy nem tud korcsolyázni, nevetve esett-kelt a többiekkel együtt. A palacsinta-vacsorával betetőzve igazán jó napjuk volt a gyerekeknek. Sajnos este szakadni kezdett az eső, így másnapra nem terveztünk kinti programot.

Vasárnap reggelre elállt az eső, de minden nagyon felázott. Délelőtt kisütött a nap és a szél is feltámadt, aminek kivételesen örültünk, mert felszárította a pocsolyákat. Mindenesetre reggeli után elmentünk a Decathlonba új focilabdát meg korcsolyát venni A…-nak, mert amit tegnap Laci bérelt, nem volt valami stabil. Végül ezeken kívül egy-egy pár futócipőt is vettünk A…-nak és nekem. Délután pedig négyesben mentünk ki a korcsolyapályára, mert én is nagyon kíváncsi voltam rá. Most nem voltak kint a fiúbarátok, de A… azért így is feltalálta magát. Most legalább hülyéskedés helyett tényleg tudott csúszkálni az új korcsolyájával. Irigyeltem ám az ügyességéért! Laci megkért egy ott köröző ismerős tanárnőt, hogy menjen A…-val egy-két kört. Aztán már egyedül siklott, negyed óra alatt belejött, és csak kétszer esett el. Közben Laci játszóterezett egy kicsit Toncsival, én meg néztem a korcsolyázókat, majd meleg teát ittunk A…-val. Annyira jó ötlet volt ez a pálya, olyan hangulatos, olyan vidámak a gyerekek, bármeddig elnéztem volna őket, de most csak fél hétig maradtunk. Elhatároztuk, hogy sokszor ki fogunk jönni. Hazafelé még futottunk egy kicsit A…-val. Otthon aztán fürdetés, hajmosás, vacsora, felkészülés a hétre. Bár sok ilyen tartalmas, hétvégénk lenne! Végre valóban ki tudtam kapcsolni egy kicsit én is.

Szokatlanul enyhe idővel ért véget az előző év, és kezdődött az idei. Az ünnepek közt minden nap lementünk egy kicsit sétálni, játszani, biciklizni, labdázni, de alig futottunk össze valakivel. Egyik nap Robikával, másikon Öcsivel, A… csoporttársaival tudtak azért egy jót játszani.

A szilveszter délelőttjét hagyományaink szerint az Állatkerti játszóházban töltöttük. Ez nem csak a gyerekeknek, de nekünk is kikapcsolódás, hiszen addig sem minket nyúznak, amíg játszanak, nem kell folyton rájuk szólni, és egy kávé mellett tudunk beszélgetni. Késő délután sétáltunk egyet a parkban. Szerencsénkre összefutottunk egy házbeli társasággal, három A…-hoz hasonló korú kisfiúval, akik rengeteg tűzijátékot hoztak ki. Remek hangulat kerekedett, még Toncsi is ugrált és sikongatott, ahogy sorra lőtték fel a rakétákat. Este a tavalyihoz hasonlóan átjöttek Levi-Vikiék. A négy gyerek most is jól érezte magát, szaladgáltak, nevetgéltek, társasjátékoztunk. Tíz felé virslit főztünk, fél tizenkettő felé lementünk a ház előtti elválasztósávra, és mi is fellőttünk pár rakétát, majd a kapualjból néztük végig az éjféli nagy tűzijátékozást. Végül fél kettőig bírták a gyerekek, akkor mentek el a vendégek. Csak azt sajnáltam, hogy elfelejtettem fotózni.

Kellemesen zártuk az óévet, és az új év is hasonlóan indult. Fél tíz felé keltünk fel, és a gyerekekkel egész nap nem csináltunk semmi értelmeset. Laci délután dolgozott, mi itthon tévéztünk, rajzoltunk, vasalható gyöngyöket rakosgattunk, korán lefeküdtünk. Kár hogy ma már óvodába, dolgozni kellett menni, jó lett volna még pár ilyen nap.

Tegnap meglátogattuk a szüleimet. Felköszöntöttük névnapján édesapámat meg a bátyámat. Szerencsére anyut is egész jó színben találtuk. A gyerekek nagyon tapintatosak és aranyosak voltak, nem lehetett rájuk panasz. Mivel így nem tudtam főzni, McDonald’s-ban ebédeltünk, amit a gyerekek sosem bánnak.

Ma délelőtt moziban voltunk. A Táncoló talpak 2-t néztük meg. Toncsi még sosem volt moziban, úgyhogy nagyon izgult. Persze főleg a pattogatott kukorica tetszett neki, de a film is lekötötte, szépen ült a helyén A… mellett, csak az utolsó tíz percben állt fel, akkor már hosszú volt a sötétben ücsörgés. Nagyon jól éreztük magunkat mind a négyen. Jól telik ez a szünidő, a gyerekek is aranyosak.

Tegnap meglátogattuk a szüleimet. Felköszöntöttük névnapján édesapámat meg a bátyámat. Szerencsére anyut is egész jó színben találtuk. A gyerekek nagyon tapintatosak és aranyosak voltak, nem lehetett rájuk panasz. Mivel így nem tudtam főzni, McDonald’s-ban ebédeltünk, amit a gyerekek sosem bánnak.

Ma délelőtt moziban voltunk. A Táncoló talpak 2-t néztük meg. Toncsi még sosem volt moziban, úgyhogy nagyon izgult. Persze főleg a pattogatott kukorica tetszett neki, de a film is lekötötte, szépen ült a helyén A… mellett, csak az utolsó tíz percben állt fel, akkor már hosszú volt a sötétben ücsörgés. Nagyon jól éreztük magunkat mind a négyen. Jól telik ez a szünidő, a gyerekek is aranyosak.

Végül a hóból semmi sem lett, az a kevéske, ami pár napja szállingózott, rögtön el is olvadt. Sőt, mindhárom nap ragyogóan sütött a nap, hét fok volt, igaz, fújt a szél. Amúgy akár tavaszinak is lehetett volna mondani az időt.

Nyugalmas karácsonyunk volt. Amióta együtt lakunk az a nézetem, hogy az ünnepeknek nem szabad arról szólni, hogy kapkodva takarítunk, főzünk, és végül a fáradtságtól nem tudjuk élvezni az egészet. Laci délelőtt a gyerekekkel feldíszítette a fát, amúgy meg együtt piacoztunk, játszottunkk.

A szentestét Icával együtt ünnepeltük nálunk. A gyerekek lelkesen bontogatták ki az ajándékaikat, minden nagyon tetszett nekik. Vacsorára ananászos csirkét főztem krumplipürével és kuszkusszal. Minden jóízűen ette, jó választás volt. Desszertnek bejglit sütöttem, ami idén nagyon jól sikerült.

Vasárnap mi mentünk át ebédelni Icához. Nagyon finom húslevest és sülteket kaptunk. A gyerekek utána még fagyit is. Mielőtt hazajöttünk volna, sétáltunk egy nagyot a parkban, egy kis játszóterezés is belefért.

Ma sajnos már dolgozott Laci, de azért még egy délelőtti séta, játszózásra szakítottunk időt. Amúgy meg nagyon sokat játszottunk az új játékokkal. Legmenőbb a vasalható gyöngy volt, mindkét gyerek türelmesen és lelkesen rakosgatja, de még Laci is alkotott egy versenyautót, én meg egy majmot.

Fésüs Éva: Karácsonykor

Karácsonykor fényesek a felhők,
csillagokból horgol a tél kendőt.

Ráteríti hegyek tetejére,
fenyőágnak jégrojtos a vége.

Karácsonykor mindenki varázsol,
meglepetés bújik ki a zsákból.

Szekrényeknek titkos rejtekéből,
édesapám legmélyebb zsebéből.

Karácsonyra kalácsot is sütnek,
nincsen ennél izgalmasabb ünnep!

Ajándékot én is készítettem,
amíg készült majdnem tündér lettem!

***

A... ezt a verset mondogatja, az óvodában tanulta.

A december épp olyan volt eddig, mint a november. Két napon ugyan kisütött a nap, de hozzá nagyon erős, kellemetlen szél fújt. Egyszer pedig egész nap esett az eső. Az összes többin nem túl hideg, ködös-szmogos-szürke idő volt. Szóval ma kellemes változatosságot jelentett a reggeli fagy és a délelőtti hóesés. Fel is vidított.

Délután a gyerekekkel túróspogácsát sütöttünk – nagyon jó hangulatban. A tésztát előző nap összegyúrtam, és együtt nyújtottuk ki, majd A… és Toncsi angyalka, fenyőfa, harang, virág, csillag alakú kiszúróformákkal kiszaggatták és a tepsibe rakosgatták. Majd Toncsi megkenegette a sütiket tojássárgájával. A nagy ecsetet senkinek sem engedte át egy pillanatra sem. Végül szezámmaggal megszórtuk, ezt már mind a hárman csináltuk. Igaz, a „pogácsák” mindenféle formájúak és nagyságúak lettek, de talán mindig így fogom csinálni, olyan jól nézett ki az eredmény. Kár, hogy lefotózni nem tudtam, mert gyorsabban ették, mint ahogy elkészült. Remélem, nem fájdul meg a hasuk tőle.

Az óvodában összevont csoportok vannak a héten. A… élvezi, hogy más csoportokban, más gyerekekkel lehet. Toncsi egyelőre a saját helyén maradt, de ma A… éppen az ő csoportjában volt.

Az ajándékokat már megvettük. A… tőlem Rush Hours logikai játékot, lovagos 3D-s könyvet, Lacitól távirányítós helikoptert, Icától fényképezőgépet kap. Toncsi Carcassone gyermekei társasjátékot, "Évi love" kisállatklinikát, Kisgyerekek nagy mesekönyvét, vasalható gyöngyöket, Icától gyereklaptopot. Közösen kapnak még különleges mintás élű ollókészletet, színes ceruzákat, ragasztót, mert mindkettő lelkesen „művészkedik”. Magunknak közös ajándékként a nyomtatót vettük december elején, amit már sokat használunk.

A mai változatlanul szmogos, szürke délelőttöt az iskola másik épületében töltöttük, ahol adventi játszóházat rendeztek. Mind nagyon jól éreztük magunkat. A gyerekek jengát, horgászósat, kisautó-tologatósat (Rush hours – pont erre gondoltam A…-nak karácsonyra) játszottak, mézeskalácsot, papírzacskóra Mikulást készítettek, játszottak a tornateremben, amiért érmeket kaptak, teát és zsíroskenyeret kaptak. Szóval még egy pozitív élmény, ami e mellett az iskola mellett szól.

Este kiesett A… másik felső–első foga. Már nagyon várja a fogtündért.

Esik az eső. Végre. Talán sosem vártuk ennyire az esőt.

Közel egy hónapja nem láttuk a napot. Mocskos, szmogos, borult, szürke – de legalább nem túl hideg – idő volt egész novemberben. Nekem is nagyon undok novemberem volt. Nagyon rosszul éreztem magam ezen az új munkahelyen, nem jövök ki az egyik új lánnyal, anyagilag sem egy főnyeremény. A hangulatom a mélypontra zuhant, sokszor elsírtam magam. November végére már mindenért veszekedtem a gyerekekkel. A feszültség rájuk is átragadt, reggelente Toncsi minden öltözködésnél hisztizett. Persze utálja a sok ruhát, amit fel kell vennie: harisnya, pulóver, kabát, sapka. Szóval ezt a hónapot szívesen törölném.

Pedig visszagondolva történtek jó dolgok is. Megkaptam a végkielégítést a volt főnökömtől. Négy órára bejelentettek az új munkahelyemen. A… még mindig lelkesen jár az iskolaelőkészítőre és úszni. Amikor a nagymama ráér, és rá tudjuk bízni Csontit, kifejezetten élvezem A…-val az együttléteket. Egyébként már minden úszásnemet tanulnak, november végén csodálkozva láttam, hogy A… pillangóúszásban szeli a vizet. Én sosem tudtam megtanulni. Toncsit nem visszük judóra, mert a kezdeti lelkesedés után az utolsó három órán már leginkább csak a ruhájával volt elfoglalva. Az edző tréfásan meg is jegyezte, hogy vigyük inkább sztriptízbe.

November 1-én, kedden még sütött a nap. Mivel Laci szabadnapos volt elvittük a gyerekeket az Állatkertbe. Nagyon jól sikerült, mind nagyon élveztük. Még a gyerekek sem veszekedtek egymással, és csak időnként tűntek el két irányba. Egy régi ismerősünkkel is összefutottunk, aki az állatkertben dolgozik. Nagyon sokáig kint maradtunk, ki is hagytuk a délutáni alvást. Így viszont este korán feküdtek, másnap pihentek keltek a gyerekek. De még szerencse, hogy így kihasználtuk ezt az utolsó langyos napot, mert már másnap vége lett a derűs, színes ősznek, amit annyira élveztünk októberben.

10-én, egy csütörtöki napon Márton-napi lampionos műsor volt az óvodában, majd a körzeti iskolánkban. Aranyos volt A… ahogy énekelt, játszott a többiekkel, pedig épp a műsor előtt esett ki az egyik fölső-első foga. A játékba Toncsi is beállt, sőt a szülőket is bevonták. Majd az iskolában megnéztük a német tagozatos osztályok műsorát. Rögtön össze is futottunk Levivel, Vikivel, így mindenkinek volt társasága. Különösen a két kislány érezte jól magát, akiknek halloweenes elemes-ledlámpás lampionokat vittem, hogy biztonságosan vihessenek ők is valamit a menetben. Ezeknek mindenki a csodájára járt. Laci és A… elmentek úszásra, úgyhogy a felvonuláson már csak Toncsival maradtam, aki Vikivel nagyon jól elbolondozott. Majd az iskola ebédlőjében a gyerekek kakaót és kalácsot kaptak. Ezt különösen élvezte a két kislány, cseppet sem zavarta őket, hogy messze ők a legkisebbek, körülöttük mindenki iskolás. Szóval végül majdnem akkor értünk haza, amikor a fiúk az úszásról.

12-én, szombaton itt voltak Lilláék, akikkel szintén nagyon régen találkoztunk. Lilla nagyon kövér lett, de szerencsére A… egyáltalán nem törődött ezzel, így nagyon gyorsan sikerült egy hullámhosszra kerülniük, és jót játszaniuk. Én meg pizzát sütöttem, majd elég sok pezsgőt ittam Lilla anyukájával.

Kétszer is voltunk Ikeában, ahol a gyerekek végre együtt tudnak játszóházazni. Toncsi nagyon boldog, hogy végre ő is bemehet. Mindkétszer ott is ebédeltünk, egy kis változatosságnak.

Meglátogattuk az anyukámat, akit majdnem két hónap után végre hazaengedtek a kórházból. A gyerekek lelkesen készítettek neki ajándékokat, saját kis rajzaikat vitték el neki. Utána McDonaldsban ebédeltünk.

Egyszer felhívtak Leviék magukhoz, még nem is voltunk azelőtt náluk. Azóta nem szidom a kicsi lakásunkat, mert ők három gyerekkel laknak egy másfélszobásban.

A szmog és a hűvösebb idő ellenére azért hétvégenként délelőtt levittük a gyerekeket focizni, fára mászni, biciklizni, sőt időnként reggel is biciklivel mentek óvodába.

A hosszú szerda–péntek délutánokon sokat „kézműveskedtünk”. Mindkét gyerek szeret színezni, festeni, rajzolni, vagdosni, ragasztani. Toncsi is nagyon ügyesen bánik az ollóval, íróeszközökkel.

26-án, szombaton Andrea barátnőnk látogatott meg minket a barátjával. Nem is láttuk, mióta hazajött Las Vegasból. Aznap kezdtem egy kicsit jobban érezni magam. Előző nap vettem orbáncfű teát, és elkezdtem iszogatni, talán az is segített, de a jó társaság feltétlenül. A gyerekek először nagyon pörögtek, és alaposan próbára tették vendégeink türelmét, de idővel ők is lefáradtak annyira, hogy nyugodtan tudjunk tőlük beszélgetni.

Vasárnap átdíszleteztük a lakást, azaz fájó szívvel elraktuk a denevéreket, tököket, és elővettük a karácsony-váró rénszarvasokat, Mikulásokat.

28-án, hétfőn Laci vitte el A…-t az iskolaelőkészítőre, én meg Toncsival játszottam itthon. Aznapra tanulás helyett Mikulás-házat rendeztek be a gyerekeknek a gondnok házikójában, szóval nagyon jó napjuk volt. Már mind a két gyerek Mikulás-lázban ég, folyton erről rajzolnak, énekelnek.

Lacitól a héten kaptam egy Epsom nyomtatót. Nagyon örülünk neki mind, mert főleg arra használom, hogy képeket szkenneljek be, és a gyerekeknek színezőket nyomtassak. Most ahogy meghallják a nyomtató zümmögését, ott tolonganak, hogy mit kapnak. És persze mindig mind a kettőnek kell valamit nyomtatni, hogy ne legyen vita. Többek között december 1-től minden nap egy kis házikót nyomtatunk (activityvillage.co.uk advent) és színezünk ki, hogy végül egy egész kis karácsonyi városkánk legyen.

Nagyon kellemes volt ez az október, sokat sütött a nap, még nem kellett elővenni a télikabátot. Végül egy négynapos hétvége egyben, így jött ki az ünnepnap.

Ma délután az ötéves hagyományunk szerint lementem a gyerekekkel a közeli temetőbe. Érdekes, hogy ezen a napon eddig sosem volt itthon Laci, most sem. Vittünk halloweenes zseblámpákat, mécseseket, gyufát. Megcsodáltuk a sok kis mécses fényét, a gyerekek elbóklásztak a sötétben és egymást ijesztgették a lámpákkal. Mi is gyújtottunk mécseseket, A… élvezte, hogy most ő gyújthatja meg a gyufát. A közös emlékhelynél még egy kis tanulásra is módunk volt, amikor egy asszony vizet öntött a szétfolyó és ezért mindenfelé égő mécsesekre. Ettől persze hatalmas lobbanással csapott fel a láng. Mire egy másik asszony földet szórt a tűzre, amitől elaludt. A… nagyon érdekesnek találtak, és mindenképpen tudni akarta, hogyhogy a víztől fellobban, a földtől elalszik a tűz. Én meg ismét tornáztathattam az agyamat, hogyan magyarázzam el ezt neki.

Végül – szintén közös hagyományunknak megfelelően – a McDonalds-ban vacsoráztunk. Szóval ismét jó napunk volt, méltó befejezése ennek a szép hónapnak.

Reggel borongós időre ébredtünk. Kicsit haboztunk, elinduljunk-e az emlékfutásra. Majd végül melegítőben és esőkabátban elindultunk, de mire a kapualjba értünk, zuhogott az eső. Így visszajöttünk, átöltöztem, hogy elmegyünk valamerre autóval, hogy akkor már ne üljünk itthon. De mivel közben elállt az eső, és Leviék is telefonáltak, hogy ők mennek (Márkék viszont végül nem), mégis elmentünk a futás helyszínére autóval. Az eredeti terv szerint busszal mentünk volna az iskolától a csapattal. A… nagyon örült, mert sikeres futó lévén mindenképp menni akart.

A sportpályán lelkes, jókedvű gyerekeket találtunk, akiket az eső sem riasztott el. Rögtön összeakadtunk egy-két ismerőssel, majd megjöttek Leviék is. Toncsi bánatára Vikit otthon hagyták, viszont Levivel jött a barátja és Szandival is a barátnője, így egész népes kis csapat lettünk ismét hat gyerekkel. Kaptunk meleg teát, volt zenés bemelegítés, majd rajthoz álltunk. Én farmerban, utcai cipőben és bőrkabátban, mivel végül nem ide öltöztem – nagyon vicces volt. Majd Levivel és A…-val indultam el, de Levivel meg kellett állni, mert kavics ment a cipőjébe, A… meg elhúzott előre. Kicsit később Levi anyukája szedte össze a mezőnyben, mert már majdnem sírt, hogy nem talál minket. Én végül Szandi barátnőjével futottam le a 2100 m-t, Laci csak egy kört futott Toncsival, A… viszont végig beszélgette az utat Leviékkel, meg sem kottyant neki a táv, és a végén még hajrázott is egyet. Úgyhogy meg is beszéltük Leviékkel, hogy más futóversenyeken is el fogunk indulni a fiúkkal.

A futás után zsíros kenyeret kaptunk lilahagymával vagy pirospaprikával meg forró teát. Aztán volt még kis előadás, tánc, performance, amiben a gyerekek is részt vettek, és kaptunk emlékpólókat is. Szóval nagyon jól sikerült az egész, örültünk, hogy nem ijedtünk meg az esőtől, ami csak most este kezdett el újra esni.

Persze a délutánt már pihenéssel töltöttük, A… október 23-i plakátot ragasztott a rajtszámából és zászlóból, színpadi előadást épített építőkockákból és legóbábukból. Toncsi mindenhová szétpakolta a kiskonyháját, és szanaszét szórta a fellelhető kártyáit. Megnéztünk egy új ScoobyDoo-t. Közben én blogot írtam, képeket rendeztem, Laci pedig krumplit és halrudacskákat sütött nekünk vacsorára. Szóval ez a napunk is nagyon jól sikerült.

Nagyon tartalmas hétvégénk volt. Mivel Laci szombaton és vasárnap szabad volt, közös programokat tudtunk csinálni. És azért is sikerülhetett olyan jól, mert Laci nagyon sokat segített. Péntek délelőtt bevásárolt, sőt előkészítette a másnapi ebédünket is: rakott krumplit.

Péntek délután így sok időm maradt a gyerekekre. Elvittem őket a Horváth Cukrászdába, ahol szuper másfél órát töltöttünk el. A gyerekek fél órát játszóházaztak, majd választhattak egy-egy sütit (ebben kicsit besegítettem: A… gesztenyés mignont, Csonti kókusztekercset evett), én pedig megittam egy kávét. Igaz, nem volt olcsó program, 1.700 Ft-ot hagytunk ott, de megérte. Mivel még mindig nem hordunk kabátot, igyekeztünk sötétedésre hazaérni, mert akkor hirtelen le szokott hűlni a levegő. Itthon meg gyorsan összedobtam a másnapi túróspogácsa tésztáját, mert egy éjszakát állnia kell.

Este (témánk az ősz) megnéztük a „Vándormadarak” című természetfilmet. Érdekes, mert másfél órán át nem történik benne semmi, csak a madarak repülnek – igaz, nagyon művészien és szépen filmezve – mégis mindkét gyerek végignézte. Utána jól aludtak.

Szombaton reggeli után pizzatésztát gyúrtam, Laci és a gyerekek pedig takarítottak, rendet csináltak és ablakmatricákat ragasztottak fel a délutáni bulira. Tízre már kész is voltunk, így a csodaszép napsütésben a szokásos közös piacozás után másfél órát sétáltunk – egészen ki a szuperjátszóig és a parkon át vissza. Mindezt azért tehettem meg én is, mert Lacinak köszönhetően nem kellett főznöm. Amikor hazajöttünk, csak be kellett tenni sülni a rakott krumplit, és fél óra múlva már ehettünk is. Aztán amíg a gyerekek aludtak, én kisütöttem a pogácsát, összedobtam egy browniest, Laci meg forralt bort főzött.

Délután öttől megrendeztük a hagyományos Halloween partinkat. A szomszédok örömére hat kisgyerekkel, mert áthívtuk a Levi-Viki és a Márk-Ákos testvérpárt. Nagyon jól sikerült. Kicsit féltem, hogy a három nagy nem fog-e összekapni, és a két lány beveszi-e az egy évvel idősebb fiút, de végül mind a két csapat nagyon összetartott. Csonti meglepően jól elkisautózott Ákossal, majd Vikivel együtt hármasban kergetőztek a szobák között. A három nagyfiú meg tornázott a gyűrűn, hüllőkkel játszott A… ágyán. Majd mind bújócskáztak és egymást ijesztgették a halloweenes zseblámpával. Toncsi és A… felvette a tavalyi csontváz jelmezét, Viki kisboszorkány volt, Levi meg zombinak öltözve és sminkelve jött. Egy horrorfilmnek is dicsőségére vált volna.

A menü tehát túróspogácsa, pizza, forralt bor és brownies denevér-torta volt minitűzijátékkal. Ez utóbbit egy kicsit túlsütöttem, a többi viszont remek lett. El is fogyott minden, a gyerekeknek különösen a pizza tetszett.

Fél nyolc felé már próbáltuk lecsendesíteni a gyerekhadat, ezért Lacival beültek Tom és Jerry-t nézni, amíg a három anyuka a másik szobában nyugodtan forraltborozhatott és beszélgethetett. Szóval végre nekünk is volt egy kis nyugtunk. Kilenc felé oszlott fel a társaság, mert másnapra azt terveztük, hogy mind elmegyünk az október 23-i emlékfutásra.

Ma igazi őszi idő volt, azaz borult, enyhe. Majd délután hatkor el kezdett esni az eső, és azóta egyre jobban szakad. Kicsit mi is megáztunk, ahogy az edzésről jöttünk haza, de szerencsére igazán csak aztán kezdett rá, amikor már itthon voltunk.

Pár nap alatt másodszor álmodtam, hogy Csonti leesik valahonnan, és arccal lefelé, mozdulatlanul fekszik a földön.

Először azt, hogy Lacival mászókáznak egy nagyon magas mászókán. Csonti úgy lóg és hintázik a vízszintes mászókafokokon, mint egy kis majom, Laci meg nagyon büszke, nevetve integet le nekem, hogy nézzem, milyen ügyes. Akkor Csonti mellényúl és lezuhan, Laci hiába kap utána.

Ma meg azt, hogy valami helyi fesztiválon vagyunk. Saját készítésű járműveket lehet nevezni díjakért. A… lelkesen próbálgat ki mindenféle érdekes dolgot. Szép az idő, mind nagyon jól érezzük magunkat. A… épp egy hatalmas fabiciklit teker a tőle megszokott ügyességgel, amikor Csontival egy sátorból lépek ki. A sátor mellett egy szintén a versenyre nevezett, házi készítésű szélmalom forog. Amíg A…-ra figyelek, Csonti a kezemet elengedve valamit bogarászik a földön, majd ahogy föláll, a drapp kardigánja kapucnija beleakad az egyik szélmalom lapátba. Csonti mint egy kis rongybaba emelkedik fel a földről a kapucnin lógva, arcán csodálkozás. Én abban reménykedem, hogy ugyanígy le is fog érni, de ahogy a lapát átfordul a legmagasabb ponton, a kapucni kiakad, és Csonti tehetetlenül lezuhan. Én meg az sikítom, hogy „úristen, úristen”, és rohanok oda.

A…-val is volt egy nyomasztó álmom. Laci vigyázott rá, de nem értem haza időben, ezért telefonon rám szólt, hogy a kocsiban hagyta, vegyem át, mert neki menni kell dolgozni. De amikor el akartam hozni A…-t, sehol nem találtam a kocsit. És hiába kérdeztem Lacit, nem emlékezett rá, hogy hol hagyta. Úgyhogy kétségbeesetten kerestem a kocsit és benne A…-t, és Lacival kiabáltam, hogy nem igaz, hogy nem emlékszik, próbáljon emlékezni, de ő ijedten, tehetetlenül tárta szét a kezét. Közben láttam magam előtt, hogy szegény A… türelmesen ül a régi narancssárga Skodámban és vár. A kocsi pedig egy deszkaház mellett áll egy kukoricás közepén. De nem tudtam hol, és már sírtam, hogy magamhoz akarom ölelni A…-t, meg kell találnom.

Szóval most egy kicsit örülök is, hogy vége a játszóteres időnek, mert szegény Toncsit biztos nem engedném egy ideig semmire felmászni, és A…-t is magam mellé kötném.

Bár a reggelek kifejezetten hidegek, itt-ott már fagy is előfordul, napközben még mindig napos, enyhe az idő. Bár lehet, hogy csak mi – melegvérűek – érezzük annak, mert az óvodában a kis fogasokon jórészt kabátokat látok, szinte csak A… és Csonti gomba jelénél lóg puha, zippzáras, kapucnis felső. Azért reggelente már ők is sapkát húznak.

Mivel új munkahelyem az antikvárium övezetbe esik, újabban sokat bóklászok a régi könyvek között, mindig más-más boltba betérve. A héten vettem a gyerekeknek egy új könyvet (1.500 Ft-ért): Anne Marie Dalmais–Annie Bonhomme: 366 és 4 történet a természetről. Most esténként ebből olvasok fel több őszi történetecskét (mert visszamenőlegesen szeptembertől kezdtem) gyerekekről, eleséget gyűjtő mókusokról, sünikről, vedlő kacsákról, költöző madarakról. Majd felteszek egy-egy kérdést az olvasottakról és meg is beszéljük. A gyerekek élvezik, sokat nevetünk.

Napközben óvoda után meg gyűjtünk mindenféle színes falevelet, gesztenyét, makkot, bogyót, termést. Csinos őszi tálkákat állítottunk össze belőlük az asztalokra, leveleket satíroztunk át és rajzoltunk, vágtunk, ragasztottunk. Bár még mindig inkább kint vagyunk levegőn, amíg lehet, de már egyre korábban sötétedik, már marad itthon is egy-két óránk „kézműveskedni”.

Ezeket a képet is az egyik őszi tálkánkról készítettem, azóta a második a képernyőm háttere.

Ma délután beindították a fűtést. Már pénteken elkezdődött a lehűlés, nyár végéből hirtelen ősz közepe lett, esővel, széllel. Elővettük a paplanokat, vastagabb takarókat is.

Nem tévedés a cím, tényleg kitartott eddig a nyárias idő. Még este is simán rövid ujjúban lehetett játszóterezni, illetve edzés után sem kellett kabát, holott jóval nyolc után szoktunk hazaérni, amikor már sötét van. Munka után öröm volt hazajönni, és alig vártam, hogy a gyerekekkel lehessek. Amikor csak lehetett és ameddig csak lehetett, játszótereztünk.

Viszont egyre kevesebb a szabadidőnk. Délelőttönként kettőig dolgozom, hazajövök enni, átöltözni, aztán már indulhatok is a gyerekekért az óvodába. Laci sokat segít már azzal is, hogy nem hagy maga után rendetlenséget, de be is szokott vásárolni, így a délutánt már A…-nak és Toncsinak szentelhetem.

Szeptember végétől hétfőnként iskola előkészítőre járunk A…-val a szomszéd kerületbe. Eddig kétszer voltunk, és A… nagyon élvezte. Már az első alkalommal összefutottunk Csonti hatéves kis csoporttársával, így A… és Kristóf örült, hogy ismerősre találtak, és együtt ültek be a terembe. Szerencsére Csontit mind a kétszer el tudtam helyezni: először Laci, másodszor Ica vigyázott rá. Így A…-val nem csak az előkészítőt, de magát az utazást és a kettesben töltött időt is élveztük. Jó lenne valahogy ebbe az iskolába bekerülni, mert nagyon szimpatikus mindkettőnknek, node nem a körzetünk, sőt nem is a kerületünk. Ami nagyon tetszik: itt a gyerekeket gyereknek, de minket, szülőket is emberként kezelnek. Nem vagyunk „kitiltva”, azaz nem kell hidegben-melegben, esőben az iskola előtt várakozni, sőt, bárhová be szabad menni, meg lehet nézni a tantermeket, ebédlőt, tornatermet, udvart. Az előkészítő alatt egy külön tanteremben lehet beszélgetni – az eddigi két alkalommal az igazgató-helyettesnővel, legközelebb a fejlesztő pedagógussal, két hét múlva meg a nyelvtanárokkal.

Hétfőnként egyébként reggel 9-kor még mindig járunk A…-val a nevelési tanácsadóba, ahol Anna néni A… figyelmét és türelmét próbálja erősíteni. Nem tudom, konkrétan milyen gyakorlatokat csinálnak, de A… nagyon szívesen jár.

Kedden délelőtt voltam a régi munkahelyemen egy utolsó látogatásra. A főnököm legalább olyan szomorú volt, mint én. Úgy érzem, egy korszak lezárult ezzel, de talán elkezdődik egy új. Nagyon szép volt a napsütötte őszi kert, búcsúzóul gyűjtöttem még pár gesztenyét.

Kedd és csütörtök jó hosszú napunk. Óvoda után megyünk edzésekre. Igen, már mindkét gyerek jár. A… hatra úszni, Csonti fél hétre dzsúdózni. Az első próbaedzés nagyon tetszett Toncsinak, másodszor már követelte, hogy mehessen. Igaz, csak a harmadik alkalomtól csinálta végig, az első két edzésen olyan 40 perc után kiült, mert elfáradt. Odafelé általában megállunk valamit enni – pogácsát, fornettis csokis csigát, kürtőskalácsot. Az úszáshoz A…-nak egyedül kell átöltöznie és biztonságba helyezni a ruháit, mert én nem mehetek be a fiúöltözőbe. Ezt már megszokta, viszont aztán jön a neheze. Edzés után le kell tusolnia, fel kell öltöznie, össze kell szednie a holmiját, és egyedül át kell jönnie a másik épületbe - ahol Csonti edzése van - a sportközpont egyre sötétebb belső kertjén és útján, ahol az autókra is figyelni kell. Amikor először kértem ezt A...-tól, nagyon izgult már az oda úton is, de végül annál diadalmasabban és büszkébben állított be fél nyolc felé, hogy jól megoldotta a feladatot. Épp csak a fürdőköpenyét felejtette ott, és még azért is vállalkozott, hogy visszamegy. Azóta viszont sosem hagyott ott semmit. Általában negyed kilenc felé szoktunk hazaérni. Amíg megmosdatom Toncsit, A… meg szokott teríteni, van, hogy még a vacsorát is odakészíti, ha hideget eszünk. Szóval felnőtt a feladatokhoz, nagyon önálló, ügyes és sokat segít.

Szerda és péntek reggelente jár A… az óvodában logopédushoz. Még mindig nagyon sok hangot nem tud kiejteni, és időnként még én sem értem, mit akar mondani. Egyébként ez a kettő a pihenőnapunk, ilyenkor jut idő a játszóterezésre, itthoni foglalatosságokra. A… és Toncsi egyre többet játszik együtt. Illetve tulajdonképp mindig ugyanazt akarják csinálni, nincsenek meg egymás nélkül. De mostanság én már nem mindig kellek hozzá, mert boltosat játszanak, házat építenek a lakás berendezéséből, legóznak, állatkertet, repülőteret, játszóteret, iskolát építenek építőkockákból, duplóból és kinder-tojás bábukból. Ezeken a napokon szoktunk tévézni is, jórészt pár rajzfilmet nézünk meg vacsora után. A többi napon erre nem jut idő, de szerencsére nem is nagyon igényeljük. Van jobb dolgunk.